Ez lesz a következménye annak, ha nem használsz napfényvédőt!
Sok nő azt gondolja, hogy nyáron kevésbé van szüksége kozmetikai kezelésekre, hiszen a nagy melegben úgyis ritkábban sminkel, úgyhogy kevésbé van igénybe véve az arcbőr.
Sok nő azt gondolja, hogy nyáron kevésbé van szüksége kozmetikai kezelésekre, hiszen a nagy melegben úgyis ritkábban sminkel, úgyhogy kevésbé van igénybe véve az arcbőr. Pedig ez nem így van.
Lehet, hogy a gyakori sminkelés – főleg, ha valaki nem jól mossa le a sminkjét – gyorsabban hozzájárul a pórusok eltömődéséhez, azonban ez még nem azt jelenti, hogy a nyári hónapokban felesleges lenne kozmetikushoz járni.
Nem győzzük mi, kozmetikusok elégszer mondani és hangsúlyozni minden vendégünknek, hogy a napvédő szerek használata elengedhetetlen.
És ez nemcsak nyáron igaz, a nap sugarai szinte egész évben érnek minket, ezért érdemes amúgy is olyan fényvédőt használni, amit akár egész évben szívesen használunk.
Azonban így is sokan vannak, akik erre nem figyelnek és sajnos nemhogy tavasszal vagy ősszel, de még nyáron sem kenik be magukat.
Az arcbőrünk nagyon érzékeny, minden külső hatásra reagál, van, amelyikre kevésbé és van, amelyikre extrém rosszul.
Ilyen például az UV-sugár is, ami ráadásul az egész bőrfelületünket érinti, így a testünk egész felületét fontos bekenni fényvédő szerrel.
Évről évre egyre melegebbek a nyarak és az extrém napsugárzás komoly leégéseket produkálhat, még akkor is, ha bekentük magunkat naptejjel. Ez azért van, mert nem jó terméket választottunk.
Ha a naptej kiválasztásával kapcsolatban szükséged lenne segítségedre, bátran fordulj a hozzánk, hiszen mi megfelelően tudunk tájékoztatni a témáról, olyan fényvédőt tudunk javasolni, aminek köszönhetően valóban biztonságban lehet a bőröd.
Mivel most úgyis ezt a cikket olvasod, feltételezem, hogy érdekelne, vajon én, mint kozmetikus, milyen tanácsot tudok adni az UV-fény káros hatásaival szemben.
Nos, amit én már a legelején megemlítek ilyenkor minden vendégemnek, az a következő: fontos, hogy arcon mindenki olyan napfényvédőt használjon, ami kizárólag az arcbőrre van specializálva.
Másrészről elengedhetetlen, hogy a fejbőrünket is védjük, hiszen az az egyik olyan terület, amit azonnal ér a napfény.
Sőt, ebből a szempontból nem szabad az ajkakról sem megfeledkezni, így érdemes a táskádba Neked is betenned egy ajakápolót, ami védi a szádat a káros sugaraktól.
Ha belegondolsz, nyáron ugyanúgy igénybe van véve az arcbőröd, tehát ez a feltételezés, hogy az esetlegesen kevesebb smink miatt nyáron nem szükséges odafigyelni arra, hogy rendszeresen kozmetikushoz járjanak az emberek, megdőlt.
Számos kozmetikai kezelés van, amit nálunk is igénybe lehet venni, az egyik, ami télen-nyáron az egyik legkeresettebb szolgáltatásunk, az a tisztító kezelés.
Ez egy olyan kezelés, ami a nyári időszakban is megállja a helyét, hiszen nyáron a sok naptej használata, az izzadás és a sok kosz (ami egyébként minden időszakban előfordul) miatt eltömődnek a pórusok.
Sőt, a nagy melegben előfordulhat, hogy a faggyútermelés is jobban beindul.
Ez azonban senkit ne riasszon el a naptej használatától!
Szeretném még egyszer kihangsúlyozni, hogy a naptej használatának elhanyagolása súlyos bőrproblémákhoz, bőrbetegségekhez vezethet.
A leégés nem gyerekjáték! Minél gyakrabban fordul elő, hogy leég valaki, annál nagyobb az esélye annak, hogy kialakul a bőrrák.
Én azt javaslom, hogyha szeretnéd jó kezekben tudni a bőrödet, vedd fel velünk, az Individual Beauty Salon-nal a kapcsolatot!
Egyeztessünk le egy személyes konzultációt, hogy a megbeszélés után elkezdhessük a kezeléseket, ami után minél hamarabb egészséges, élettel teli arcbőrrel élvezheted majd az életet.
Elérhetőségeinket és a fegyverneki címünket megtalálod itt, a honlapunkon.
Ne várj sokáig, mert hamar betelnek az időpontok!